Négy évem minden jóindulatát belevittem abba a reakcióba, amikor a Szőri megjelent egy junior tasakossal és mondtam neki, hogy elmész te a zivataros picsába, de aztán elkezdte magyarázni, hogy ezt azért hozta, mert amikor még kisgyerek voltam, akkor nagyon szerettem és most, hogy négy éves, vén fasz vagyok, biztos nosztalgiázni fogok, de inkább beleszagoltam és mondtam neki, hogy vigyed el innen és adjál valami rendeset, mint a múltkori prémium tonhalacska, amit ekvádorban fogtak nekem, és Szőri kérdezte, hogy tudom-e hol van ekvádor, én meg mondtam neki, hogy nem, de mivel én szürke vagyok és szép, ezért nem kell használnom az eszemet és még azt is mondtam neki, hogy abban is különbözünk, hogy én tudnám használni, ha szükségem lenne rá, neked pedig szükséged van és mégsem tudod használni.
Mindenesetre kaptam rendes kaját is és a Szőri felemelt a számítógép elé és mutatta, hogy milyen sokan írtatok nekem, hogy legyen boldog születésnapom, és erre közöltem vele, hogy ebben az a jó, hogy neked körülbelül öten szoktak írni, mert annyira szeretnek, mint lapostetűt kapni, engem pedig mindenki imád, de ez így természetes. Aztán kérdeztem tőle, hogy a köszöntés mellé hol vannak a tasakosok, mert én szívesen kinyitom az ablakot, ha esetleg úgy kéne bedaruzni az eledelt, de mondta, hogy nem kapok már semmit. Egy kicsit csalódtam is, mert én cicaházat akartam magamnak, ezt mondtam is neki, hogy cicaházat akartam bazmeg, de mondta, hogy úgysem mennék bele, mert nincs az a cicaház, amibe én beleférnék. Most elnézek neki mindent, mert tizenkét év után nyert a Bayern München Bajnokok Ligáját és én jósoltam meg az eredményt, és a Szőri kitalálta, hogy mostantól minden meccset meg kell jósolnom. Mindenesetre örülök, hogy nyert ez a fos csapat, mert már azt is kitalálta, hogy amióta élek, azóta már két döntőt veszítettek el és majdnem megtalálta az összefüggést az én létem és a csapat sikertelensége között, úgyhogy még szerencse, hogy ez a tizenegy balfasz hülye nyert, mert legalább ennyi öröme legyen a Szőrinek. Szó, mi szó, eléggé meg is ünnepelte, gyakorlatilag flippergolyóként ért haza és németül énekelt, ami azért jó, mert hajnal volt, a szomszédban laknak és a Szőri két dolgot nem tud: énekelni és németül, tehát a produkció eleve halálra volt ítélve. A legszebb az volt, amikor nem tudta kikötni a cipőfűzőjét (mert szerinte bebogozódott!) és elvágta ollóval, mert az tűnt a legjobb megoldásnak.
Ma teljesen nosztalgikus, kérdezte, hogy emlékszem-e arra, amikor heti rendszerességgel zabáltam meg az internetkábelt, mondtam, hogy igen, emlékszem és ha meg tudnám enni a wifit a levegőből, azt is elrágnám, meg a torkodat is, ha már itt tartunk. Mindenesetre ez a négy év a Szőrit megtanította arra, hogy az élet nem fenékig tasakos, hanem vannak benne szürke, gyönyörű cicák is, mint én és hogy az ő szánalmas, semmirekellő életét egy ilyen csodálatos élőlény, mint én, hogy tudja beezüstcirmolni és mondta még azt is, hogy örül, hogy még csak négy éves vagyok és nem tizennégy, mert így még annyi időt tudunk együtt tölteni, hogy azt a kesergését is hallgathatom, hogy kapuzárási pánikol. Mondtam neki, hogy ennyire azért ne szaladjunk előre, mert lesz azért addig még egy-két bazmeg, és akkor újra elkezdte, hogy milyen aranyos voltam, amikor felugrottam a nyakába és nem gyilkossági szándékkal, hanem szeretetből, meg amikor a hasán aludtam és ő nem mert megmozdulni, nehogy felébresszen és mondta, hogy milyen jó, hogy feltétel nélkül szerethet, meg hogy én is feltétel nélkül szeretem őt, de aztán közöltem vele, hogy azért ez a feltétel nélküliség nem teljesen igaz, mert én csak akkor szeretlek, ha kapok tasakost, te meg csak akkor szeretsz, ha éppen nem hugyozlak pofán, úgyhogy kiegyeztünk abban, hogy van pár feltételünk, de ő életem végéig gondoskodni fog rólam, én pedig életem végéig felpofozom, ha hülyeséget csinál és ápolom a lelkét, amikor épp szüksége van rá, és a legszebb az, hogy mindketten tudjuk, hogy bármennyi borsot törhetünk egymás orra alá, akkor is kölcsönösen odaadnánk a másikért az életünket. Vagyis a Szőri értem, én meg csak titokban érte. Mindenesetre nekem nem csak a születésnapom boldog és nem gondoltam volna, hogy ezt a boldogságot majd egy száz kilós, szőrös, depresszióra és önsajnálatra hajlamos - hát - férfiben találom meg, de valahogy így alakult.
